1967. február 28-án születtem Kemecsén. Gyerekkoromat Szabolcs-Szatmár Bereg megye kicsiny falujában Demecserben töltöttem. Középiskolába Nyíregyházán jártam. Az iskolában szervező titkárként aktív résztvevője voltam az ifjúsági mozgalomnak.

1985-ben jöttem a fővárosba, ahol a BKV Metrónál dolgoztam és szintén szervező titkárként vettem részt a közösségi munkában.

1989-ben érettségit szereztem a Vörösmarty Gimnáziumban.

1998-ban újra a politika közelébe kerültem. 2002-2010 között több győztes kampányt vezettem Újpesten.

2007-ben diplomát szereztem a Szent István Egyetem Társadalomtudományi karán, humánerőforrás menedzser lettem önkormányzati közigazgatási szakon.

2017 nyarán csatlakoztam a Demokratikus Koalíció újpesti csapatához.

A 2019-es önkormányzati választáson Újpest 4. sz. választó kerületében önkormányzati képviselő lettem. A testületben a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság elnökeként dolgozom, ezen kívül tagja vagyok a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzatnak, Vagyonnyilatkozatot- és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottságnak, valamint a Közbeszerzési Döntéshozó Bizottságnak.

A DK Újpesti szervezetében 2019 óta elnökségi tagként dolgozom, az idei tisztújítást követően alelnökként látom el a szervezési feladatokat.


facebook