1947-ben születtem Budapesten. Az általános iskola elvégzése után közgazdasági szakközépiskolában, majd a ELTE Jogi karán folytattam tanulmányaimat.

Az életemet négy fontos dolog határozta meg, melyből az első a családom volt. 1973-ban nősültem meg, mely házasságból három gyermekem született. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindhárom gyermekem megtalálta helyét az életben és én is a mai napig boldog házasságban élek.

A második fontos terület a szakmám gyakorlása volt. A diploma megszerzését követően 13 évig a Honvédelmi Minisztériumban dolgoztam, majd 1996-ban az Újpesti Tanács által kiírt VB titkári helyet eredményesen pályáztam meg. E tisztséget 4 évig töltöttem be. Államigazgatási és önkormányzati tapasztalattal 1990-ben az Országgyűlés által kiírt Szervezési Főosztályvezetői helyet pályáztam meg és nyertem el. A munkát 1991-ben kezdtem el és különböző beosztásokat betöltve 30 év után idén mentem véglegesen nyugdíjba.

A családi és a szakmai munkám mellett fontos szerepet töltött be életemben a sport. A Bp. Honvéd öttusa szakosztályába 10 évig versenyeztem. 23 éves koromban a tanulmányaim eredményes folytatása miatt a versenyzést abbahagytam. Az edzői oklevél megszerzését követően edzőként igyekeztem a fiataloknak a sport szeretetét átadni, mely tevékenységet a mai napig folytatom.

A rendszerváltás óta a politikai is fontos szerepet kapott az életemben. Először az MSZP, majd a megalapítása óta a Demokratikus Koalíciónak vagyok tagja és az Újpesti Szervezet első vezetője. A szervezeti élet beindulása után, az egyéb elfoglaltságaim miatt, elnöki tisztségemről lemondtam. Ebben az évben – végleges nyugdíjba vonulásom után – ismét megpályáztam az elnöki tisztséget, melyre szeptember 8-án megválasztottak.