Képviselői Napló
Barátaim, az elmúlt két hétben is folytatódott a munka az Országházban és Újpesten egyaránt, azonban a szakmai részletek előtt engedjétek meg, hogy megosszak Veletek pár gondolatot az ellenzéki összefogásról. Bizonyára tapasztaltátok, hogy a DK hetek óta aktívan kiáll a közös lista mellett az Országházban, az interneten és az utcán egyaránt. Véleményünk szerint a teljes ellenzéki összefogás az egyetlen reális alternatíva az Orbán-rezsim leváltására.
Már több nagyon fontos lépés is történt az ügyben. A hat legnagyobb ellenzéki párt megállapodott abban, hogy 2022-ben 106 közös egyéni jelöltet indítanak a Fidesz jelöltjeivel szemben, de talán még ennél is fontosabb lépés, hogy készül a közös ellenzéki program, ami világosan megfogalmazza a pártok közös irányvonalait, terveit egy esetleges közös kormányzás esetére.
Az általános kitekintés után lássuk, hogy mi történt Újpesten és az Országházban az elmúlt két hétben.
Ebben az időszakban több felszólalásom is volt a Parlamentben. Azonnali kérdésekkel fordultam a kormány felé, melyben az infláció és a járvány sújtotta nyugdíjasoknak 50 ezer forintos támogatást követeltem, és a történelmi államadósság helyzetéről, valamint ennek kapcsán az elpazarolt elmúlt évtizedről érdeklődtem. Újfent felszólaltam a Klubrádió védelmében és az MTVA-nak megszavazott 20 milliárd (!) forint ellen, továbbá vezérszónok voltam a pénzügyi rendszerek felügyeletét érintő törvényjavaslat vitájában.
Természetesen a Költségvetési Bizottság is ülésezett, ahol meghallgattuk Mager Andrea, nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélkül miniszter éves beszámolóját. A kérdéseink feltételére azonban csak egy ideig volt lehetőség, ugyanis bő egy óra elteltével a kormánypárti többség megszavazta, hogy a további kérdésekre elegendő legyen írásban válaszolnia a Miniszter Asszonynak.
Kerületünkre koncentrálva pedig meg kell állapítanom, hogy tovább fejlődünk! Az Újpesti Szakrendelőbe új orvosi eszközök beszerzésére kerül sor, megújul az Attila utca egyik szakasza, folytatódik az őszi növényültetési akció, az aktuális terület a Halassy Uszoda környéke Káposztásmegyeren és az utolsó „nyári” napok egyikén még megrendezésre került az Újpesti Sportparti is.
Végezetül pedig örömmel jelzem, hogy a képviselői fogadóóráimat továbbra is személyes jelenlét formájában tudjuk megtartani, természetesen a higiéniai előírások maximális betartásával. Jelentkezni a +3620 383 4549-es telefonszámon és a kepviselo@varju.hu e-mail címen tudtok.
Gyertek és beszélgessünk az esetlegesen megoldásra váró problémáitokról, ötleteitekről, Újpestről!