Ezúttal a lengyel kormánypárti szövetségese határolódott el a magyar miniszterelnöktől
A mai napon ismét Orbán Viktor kormányának bűnlajstroma volt az egyik fő témája az Európai Parlament Magyarországot és Lengyelországot érintő, 7-es cikkelyről szóló szavazásának. A szavazás legfontosabb mozzanata az volt, amikor a lengyel kormánypárt képviselői egy olyan javaslatot nyújtottak be, ami alapján az eljárás már egyedüliként, csak a magyar kormányra vonatkozna. A javaslat alapján a magyar kormány lenne az egyetlen, amely nem kaphatna európai uniós pénzt egészen addig, amíg Orbán és haverjai nem hagyják abba a magyar embereket megillető pénzek ellopását.
A DK szerint mostanra teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán végérvényesen egyedül maradt az Európai Unióban. Mára már a magyar miniszterelnök eddigi legfőbb európai szövetségese is amellett érvel, hogy a magyar kormány ne jusson több ellopható uniós pénzhez, hiszen már Varsóból is látszik, hogy az nem a magyar emberek, hanem Orbán családtagjainak és haverjainak a zsebében landol. Ezzel mára nem maradt olyan tagállami kormány, amely vállalhatónak tartaná Orbán velejéig romlott, korrupt politikai bűnszervezetét.
A Demokratikus Koalíció európai parlamenti delegációja