Elkészült az új kerületi kórház megvalósíthatósági tanulmánya – jelentette be Facebook-bejegyzésében Déri Tibor. A dokumentum szerint a cél egy 230 ágyas, aktív fekvőbeteg-ellátást biztosító intézmény létrehozása.

A kerületben 2015 óta ugyanis ilyen kórház nem működik, de Újpest polgárai sosem fogadták el ezt a helyzetet. Több akciójukban is tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, igy tettek 2019-ben is.

Az aktív ellátás hiánya vissza-visszatérő téma az újpesti közvéleményben.

Újpest Önkormányzatának képviselő-testülete az önkormányzati választások után, 2019. november 28-án egyhangúlag mondott igent arra, hogy Újpestre kórház kell! Az akkor egyhangúan elfogadott indítvány szerint az első lépés egy megvalósíthatósági tanulmány, mely 2021. január végére el is készült.

Újpestnek aktív, működő kórházra van szüksége. Ezért felkérték a kormányt, hogy mielőbb hozzon határozatot az intézmény létesítéséről, és biztosítsa hozzá a szükséges kormányzati forrásokat.

Az aktív ellátást a Károlyiban már nem lehet újraindítani, miután az intézmény az elmúlt hat esztendőben komoly átalakításokon ment keresztül, így a műtőket is kórtermekké alakították át, ráadásul már most is 90 százalék körüli leterheltséggel működik.

Az egykori Árpád Kórház sem éleszthető újjá, hiszen az ingatlan állami tulajdonban van, és olyan rossz állapotban áll, hogy felújítása, vagy átalakítása többe kerülne, mint egy új épület felépítése.

Azt még nem lehet tudni, hogy az új kórház hol épülne fel. Az azonban kiderül a tanulmányból, hogy egy 230 ágyas, közel 150 fős szakszemélyzettel működő kórház létrehozása a cél.

Az 5 szintesre és mintegy 9 ezer négyzetméteres alapterületűre tervezett épületben általános belgyógyászat, endokrinológia, kardiológia, gasztroenterológia, neurológia, mátrix sebészet, nőgyógyászat és általános intenzív osztály kapna helyet.

A terv szerint a kórházban a korábbiaknál tágasabb, 2-3 ágyas kórtermek lesznek, melyekhez saját fürdőszoba is tartozik majd.  Az elképzelés szerint az épület teljesen akadálymentes és klimatizált lesz.

A beruházás mintegy 15 milliárd forintból valósítható meg, az intézmény működtetése évi 3,7 milliárd forintba kerülne. Ebből – amennyiben sikerül megállapodni a kormányzattal – Nemzeti Egészségügyi Alapkezelő 2,8 milliárdot állna. Az állam hozzájárulása egyébként is alapfeltétele az új kórház létrehozásának.

Idöközben Déri Tibor polgármester Újpest országgyűlési képviselőinek, Hajdu László és VARJU László Újpest-Angyalföld, illetve Barkóczi Balázs, a DK XV. kerületi politikusának hivatalosan is átadta az új újpesti kórház létesítésének tanulmánytervét.

Az újpesti önkormányzat véleménye szerint, ennek költségei számos nagyberuházás mellett nem számítanak túl nagynak. A kerület vezetése a tanulmány elkészítésével kíván hozzájárulni a pozitív kormányzati döntéshez. Kiemelik, hogy a dokumentum is világosan bizonyítja, hogy létező, megalapozott igényről van szó, ha a kormánynak fontos az újpestiek egészsége, az új kórház mellé áll.

A tanulmányt Ön is elolvashatja, ha IDE kattint, valamint az önkormányzat várja minden lakos véleményét a korhaz@ujpest.hu email-címre!

 

K.A.