Több fontos kérdésről is tárgyalt október 29-én az újpesti képviselő-testület

 

Az ülés nem volt mentes az éles vitáktól és a politikai provokációtól, de konszenzusos döntések is születtek.

Döntés született a régóta húzódó íjászpályák ügyében. A beruházás új helyszínen valósulhat meg, ezáltal megmenekülhet a Farkas-erdő kéthektáros területe a fakivágásokkal együtt járó íjászpályáktól, az új helyszín pedig elindulhat a szabadidős rekreációs fejlesztések útján, illetve elkerülhetőek egy esetleges pereskedéssel együtt járó kockázatok is.

A felajánlott cseretelek a Bőrfestő és Bőröndös utcák által határolt, Külső Szilágyi út mentén lévő villamos- és vasúti sín közötti ligetes, kevésbé fásult terület, amitől délre mi magunk is zöld fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani az ún. a Káposztásmegyeri Parkerdőt. Így a két elképzelés jól kiegészíthetné egymást és összekapcsolódhatna.

Mindezek mellett a Magyar Íjász Szövetség felajánlotta azt is, hogy figyelembe veszi a városvezetés zöld irányvonalát, éppen ezért zöld íjászközpontot kíván létrehozni.

A több hónapos tárgyalásokkal, a tegnapi döntésnek köszönhetően teljesül a Káposztásmegyeren élők akarata. Megmenekülhet az íjászközponttól a Homoktövis körforgalom melletti terület, a Farkas-erdő kéthektáros területe pedig az íjászpályák létesítésétől.