Szent-Iványi István külpolitikai szakértő Facebook bejegyzését változtatás nélkül közöljük:

Új exodus
Lelkes Fidesz-hívők között nagyot ment ez a képen látható és sok más, ehhez hasonló mém. Nem gondolom, hogy központi utasításra teszik ki ezt, de azt igen, hogy a mostani kampány inspirálta őket. A sok „egyszer és mindenkorra szabaduljunk meg tőlük”, „söpörjük le őket” stb.stb megtette a hatását. Azt most hagyjuk, hogy a „vonatoztatásnak” van egy kis történelmi „stichje” nálunk. Csak szólok, hogy erre a buzdításra nincs semmi szükség, mert mennek sokan maguktól is.
Az én rokonságomban is két fiatal pár intenzíven készülödik és külföldi állásinterjúkra máris bejelentkeztek, a Facebook tele van ismerős és ismeretlen búcsúzókkal, már külföldön élő magyarokkal, akik most vesznek végső búcsút tőlünk, tele vannak érdeklődőkkel a külföldi magyarok oldalai, akik arra kiváncsiak, hogyan lehet munkát találni kint stb. stb. Sok-sok tehetséges, tenni akaró ember, értelmiségiek, vállalkozók, szakmunkások veszik a vándorbotot és elhagynak minket.
Óriási veszteség éri most Magyarországot, nagyobb veszteség, mint az EU-támogatások felfüggesztése, az ellopott és elpazarolt adófizetői pénzek, a felesleges presztízsberuházások. Azt tékozolja el most a kormány, ami az egyetlen esélyünk a felemelkedésre: a tehetséges, rátermett, bátor, vállalkozókedvű, önmagukért és közösségükért tenni akaró emberek sokaságát. Rájuk most nagyon nincs szüksége a rezsimnek. Még győzelmi beszédében is, amitől sokan megnyugtató üzenetet vártak, ellenük (meg persze az EU, Zelenszkij, Soros stb. ellen) úszított a miniszterelnök.
Mivel bírhatnánk maradásra ezt a sok értékes embert? Szabad-e arra az áldozatra kérni őket, hogy ne menjenek el az itthonmaradók érdekében, mert akkor mindannyiunknak egyre rosszabb lesz és a remény szikrája is kialszik, hogy itt a dolgok jóra fordulhatnak? Nekem ehhez nincs bátorságom, hiszen mindenkinek egy élete van, erről mindenkinek magának kell döntenie. Hazug plakátok hírdették, hogy „Védjük meg gyermekeinket!” Akik most elmennek, azok közül sokan éppen ezért teszik. Meg akarják védeni gyermekeiket ettől a toxikus rezsimtől. Kinek van joga az útjukba állni?
Szomorúan nézem ezt az új exodust és sok szerencsét, boldog életet kívánok mindenkinek, aki most útra kel és persze magunknak, ködlovagoknak is, akik az utolsó utáni reménybe is belekapaszkodunk és itthon maradunk.