Tisztelt Újpesti Polgárok,Tisztelt  Választók!

A 2020.év nagy tervekkel, és nagy reményekkel indult. Konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy a 9. választókörzetben milyen változásokat szeretnék végrehajtani a lakossági igények és jelzések figyelembe vételével.

Elsődleges volt az utcák megtisztítása, és rendezetté tétele, hogy mindenki komfortosabban érezze magát lakókörzetében. Ebbe óriási támogatást kaptam Pettkó Andrástól, aki az általa vezetett csapattal rendszeresen és módszeresen tette tisztává a területeket. Az Árpád Üzletház mögötti parkolót háromszor tették rendbe, melyet hangyaszorgalommal sikerült fegyelmezetlen embereknek újra és újra teleszemetelni. Trippon Norbert alpolgármester úrral, a városüzemeltetés vezetőjével Turóczi Andrással és a közterület felügyelet vezetőjével Mohai Zoltánnal, bejárást tartottunk, ahol felmértük a legsúlyosabb problémákat jelentő helyszíneket, és prioritási sorrendet  jelöltünk meg. A Corvin utca járdafelújításával, és a Deák Ferenc utcát a Görgey utcával  összekötő gyalogösvényt sikerült, kulturált szilárd burkolatú  úttá alakítanunk.

A Covid 19 járvány első hulláma kicsit megtörte a lendületet, de a munka folyt tovább.

Aztán sikerült veszélyhelyzetet produkálni egy vállalkozónak, és kivitelezői csapatának. A Kassai utca és Jókai utca sarkán épülő ház alapozási munkálatainak gondatlan kivitelezése következtében 8 értékes 60-80 éves fának vágta át a markológép a gyökérzetét lehetetlenné téve további életüket és megmaradásukat. A katasztrófavédelem mozgósítása során a közvetlen élet és balesetveszély megszüntetésre került. Erről riportfilm is készült amit az Újpest TV -n láthattak az érdeklődők.

Ősszel sem tétlenkedtünk: a lakosságnak és a közös képviseleteknek zöldhulladék gyűjtő zsákokat osztottunk, ezzel is segítve az utcák rendjének biztosítását.

Egész Újpestre jellemző faültetési akcióból természetesen a 9. választókerület területére is rengeteg fát sikerült elültetni.Köszönet a városgondnokság dolgozóinak.

Az év vége sem maradt dolog nélkül, minden postaládába eljuttattam a városvezetés ajándékát, a zsebnaptárt, ami a lakosság maradéktalan tetszését nyerte el.

Fogadóórámat minden hónap második szerdáján 16-18 óra között tartom a Szent István tér 22. alatti, DK frakció irodában, amire a 06 30 123-7753 számon lehet időpontot egyeztetni (természetesen a veszélyhelyzet megszűnése után).

További terveim is voltak (pl.utcai szemétgyűjtők kihelyezése) amiket a kormányzati forráselvonások következtében kénytelenek voltunk későbbre halasztani.

Újpest  2021. év költségvetésének újratervezése további tervek elhalasztását eredményezte, amit a 2022. évi választások után remélhetőleg sikerül majd bepótolnunk.

További támogatásukban bízva, továbbra is Újpestet szolgálva, maradok az Önök képviselője.

 

Szécsi Péter Pál