Még a fegyveres orosz agresszió megindulása előtt, de már a kiélezett orosz-ukrán helyzetben készült Ujhelyi István EP-képviselő megrendelésére az a reprezentatív közvélemény-kutatás, amely elsősorban Magyarország külpolitikájának megítélését vizsgálta.

Publicus Intézet által február első heteiben, mintegy kétezer fő megkérdezésével készített országos kutatás eredménye szerint a magyar emberek kétharmada (67 százalék) inkább egyetért azzal az állítással, hogy Orbán Viktor és kormánya Putyin orosz elnök érdekeit szolgálva bomlasztja az európai egységet, ezzel pedig veszélyezteti Európa és Magyarország biztonságát.

Visszaigazolódott, hogy az elmúlt években tudatosan épített, kormányzati oroszbarát propaganda elsősorban a Fidesz támogatói körében hatott: a kormánypárti tábor alig 11 százaléka gondolja úgy, hogy Orbán politikája Putyin érdekei mentén bomlasztja az EU-t, szemben az ellenzéki oldallal, ahol ugyanez az arány már 88 százalékot ért el.

A válaszadók érdemi többsége (53 százalék) szerint a magyar kormány külpolitikája Oroszország érdekeit szolgálja elsősorban és csak minimálisan veszi figyelembe az európai közösség érdekeit. Az átfogó kutatás alapján, közel minden második válaszadó az Európai Unió értékei közül azt tartja a legfontosabbnak, hogy béke és együttműködés van a tagállamok között, de minden negyedik válaszadó számára kiemelten fontos volt a jogállami biztonság kérdése is.

Ugyancsak a Publicus által végzett vizsgálatból tudható, hogy a kormány folyamatos erőfeszítései és keleti szövetségeket építő propagandája ellenére, tíz megkérdezettből nyolc szerint Magyarország az értékek tekintetében hagyományosan a nyugathoz tartozik, ezért a jövőben is inkább a nyugat felé kellene törekednie.

Érdekesség, hogy a magát Fidesz-támogatónak mondó válaszadók 40 százaléka ennek épp az ellenkezőjét gondolja és inkább kelet felé vinné Magyarországot, ez az arány a bizonytalanok esetében 17 százalékos. Ehhez kapcsolódik az a megállapítás is, hogy Magyarországon csak a megkérdezettek alig 12 százaléka gondolja – a kormány eddig mutatott politikájával megegyezően – úgy, hogy hazánknak az Európai Unió és az Egyesült Államok helyett inkább Oroszországhoz kellene közelebb kerülnie.

Ez ügyben ismét a fideszes tábor volt megengedőbb: a kormánypártiak körében 23 százalék gondolja azt, hogy el kell távolodni az EU-tól és helyette inkább Moszkvához közeledni. Tanulságos, hogy minél kisebb településen vették fel a vonatkozó adatokat, ez a szám annál magasabb volt. Ennél jóval egyértelműbb volt a Magyarország NATO-tagságára és a NATO-val való együttműködés nyújtotta biztonságra vonatkozó kérdés, amelyre a megkérdezettek 88 százaléka nyilatkozott támogatóan.