Petíciót indít a DK a kínai vakcina ellen

Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában többször utalt rá, hogy gyors döntést vár a magyar hatóságtól a kínai Sinopharm vakcinájának engedélyezéséről. Azt mondta, az oltási terv következő ütemében a 60 év feletti krónikus beteget oltanák. Ők Orbán szavai szerint 1,7 millióan vannak, „ennyi kínai vakcinánk tulajdonképpen lenne is, és akkor őket meg tudjuk menteni vagy ki tudjuk menteni a kockázatból”. A Sinopharm vakcináját Kínában egyelőre csak 59 éves korig használják.

Mivel a Sinopharm vakcinája nem szerepel a közös, uniós csomagban, Magyarország akár a saját szakállára is engedélyezheti. A Demokratikus Koalíció petíciót indított, hogy ne olthassanak olyan vakcinával, amit nem hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség, – jelentette be a párt frakciószóvivője szombaton a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

Varga Zoltán azt mondta, a kormány láthatóan eldöntötte, hogy az EMA által nem ellenőrzött, bizonytalan hatékonyságú, ismeretlen tartalmú és működésű kínai vakcinával akar tömegesen oltani. „Ez nyilvánvalóan veszélyes és felelőtlen”, ezzel a kormány nemcsak emberéleteket sodorhat veszélybe, hanem még inkább alááshatja az oltásokba vetett „amúgy is elég ingatag” bizalmat – fogalmazott.

Mivel a DK fontosnak tartja, hogy minél többen beoltassák magukat, szeretné megakadályozni, hogy a kínai vakcina kormányzati propagálása miatt még jobban csökkenjen az oltási hajlandóság. Ezért online petíciót indítanak szombaton, amelynek a szövege úgy hangzik: „Tiltakozom az ellen, hogy Magyarországon olyan kínai vakcinával oltsanak, amelyet nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség”.

K.A.