Összeomlott az oltási rendszer

 

Barkóczi Balázs, Demokratikus Koalíció szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, folyamatosan arról érkeznek a hírek, hogy az elmúlt egy évben megismert kormányzati fejetlenség maga alá gyűrte a hétvégére tervezett tömeges oltást is.

“Voltak, akik annak ellenére kaptak sms-t arról, hogy beoltanák őket, hogy korábban már megkapták az oltást. Voltak, akiknek a lakóhelyüktől akár több mint száz kilométerre jelöltek ki oltópontot, sőt olyan is előfordult, hogy egy házaspár egyik tagját Ceglédre, a másikat Budapestre hívták ugyanarra az időpontra.” – sorolta a szóvivő. Arra is kitért, hogy Orbán Viktor a ma reggeli rádióinterjújában el is ismerte az összeomlást, azt mondta, hogy egy rövid időre leállították az oltás megszervezését, később pedig az Operatív Törzs tájékoztatott arról, hogy az összeomlás miatt lefújják a hétvégi tömeges oltást, bár ezt az üzenetet később nyomtalanul törölték.

Barkóczi Balázs közölte, a Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól: mi ez a fejetlenség, és ki ennek a személyi felelőse?

“Hogyan lehetséges, hogy a kormány már egy ennyire alapvető és egyszerű feladat megoldására is képtelen? Mikor lesz végre rend, meddig fogja még akadályozni a védekezést a kormányzati tesze-toszaság és kormányzásképtelenség?” – kérdezte Barkóczi. Hangsúlyozta, a DK szerint a példátlan összeomlás nem maradhat következmények nélkül: Orbán Viktor nevezze meg és mondassa le az összeomlás személyi felelősét, ezek után ez a minimum!

A szóvivő úgy fogalmazott, amikor ez a kormány valamiről sms-t küld, akkor mindig kiderül, hogy a háttérben nagyon nagy a baj.

“Legutóbb egy pár évvel ezelőtti havazás kapcsán küldtek sms-t arról, hogy mindenki üljön át egy másik autóba. A közröhej talán most is adott lenne, ha nem az egészségünkről és az életünkről lenne szó. Térdig gázolunk a harmadik hullámban, aki most időt veszít, az életet veszít.” – jelentette ki Barkóczi, hozzátéve,  ha nem történik csoda, akkor a mostani kormányzati összeomlás emberéletekbe fog kerülni.