Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője és jelöltje az ellenzéki előválasztáson facebook bejegyzésében hívta fel a figyelmet:, hogy mennyire hazug a kormány kommunikációja.

1️⃣ „Az Orbán-kormány családbarát.” – Orbánék 2010 óta egy fillérrel sem emelték a családi pótlékot, nem hajlandóak munkaként elismerni a 18 év alatti tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerekek otthonápolását, az ilyen gyermeket nevelő szülőknek fizethető ápolási díjat havi 30 ezer forintban maximalizálták, miközben államosítják a meddőségi klinikákat, ellehetetlenítik az egyedülálló szülők és az egynemű párok örökbefogadását, és az egyháznak játszák át a bedőlt devizahitelesek ingatlanjait.

2️⃣ „Az Orbán-kormány megbecsüli a nyugdíjasokat.” – Orbánék 2010 óta nem hajlandóak emelni a minimálnyugdíj összegét, a svájci indexálás kivezetésével pedig több mint 1 millió forintot vettek ki minden nyugdíjas zsebéből, miközben az 5,2 százalékos infláció mellett megalázóan alacsony, átlagosan 900 forintos nyugdíjkorrekcióval szúrták ki az idősek szemét a járvány alatt.

3️⃣ „Az Orbán-kormány nemzeti.” – Orbánék a gyanú szerint illegálisan, egy izraeli kémszoftver segítségével hallgatták le és figyelték meg saját állampolgáraikat, köztük újságírókat, ellenzéki politikusokat, ügyvédeket és üzletembereket mindenféle jogalap nélkül, miközben olyan, több százmilliárdos kínai és orosz hitelekkel adósították el az országot, amiket még az unokáink is fizetni fognak.

4️⃣ „Az Orbán-kormány keresztény.” – Kaleta, Szájer, Borkai… Kell még valamit mondanom?

5️⃣ „Az Orbán-kormánynak fontos az oktatás.” – Orbánék az elmúlt évtizedben elvették a tanárok túlórapénzét, a béren kívüli juttatásokat, filléres könyöradománnyal, 25 ezer forintos CBA-utalvánnyal alázták meg a táboroztató pedagógusokat, miközben folytatták a felsőoktatás és a tanárképzés szisztematikus szétverését: elüldözték a CEU-t, megkezdték az egyetemi vagyon fideszes kuratóriumokba való kiszervezését, és a tanárképzés NAT-hoz kötésével butították le a fiatal pedagógusok képzését, amiknek eredményeként idén 23 ezerrel kevesebb diákot vettek fel a felsőoktatásba, mint 2010-ben. Ma a magyar középiskolai tanárok keresete a harmadik legrosszabb az OECD tagországok között, miközben majd’ 5 ezer pedagógus. hiányzik a rendszerből

6️⃣ „Az Orbán-kormánynak fontos az egészségügy.” – Az egészségügyi intézmények tartozása már márciusban megközelítette a 30 milliárd forintot, miközben a járvány alatt leállították a kórházi szűrővizsgálatokat, műtéteket halasztottak el és betegeket raktak az utcára. A kormány június elején kiszivárgott tervei szerint Orbánék 2500-zal csökkentenék az országos aktív ágyszámot, a szolgálati jogviszony módosítása miatt pedig 1600 egészségügyi dolgozó tervezi a felmondását, miközben az orvos- és szakápolóhiány miatt több intézményben osztályok szűnnek meg, szünetel a sürgősségi ellátás (Honvédkórház), vagy az onkológiai ellátás (Péterfy Kórház), és mintegy 500 településen betöltetlen a háziorvosi praxis.

7️⃣ „Az Orbán-kormány törődik a szegényekkel.” – Miközben az elmúlt évtizedben Orbán gázszerelője az ország leggazdagabb embere lett, és a miniszterelnök kedvenc oligarchája magánrepülőin jár külföldi focimeccsekre, a külügyminiszter pedig családjával egy másik oligarcha adriai luxusjachtján nyaral, megduplázódott a nélkülözésben élő nyugdíjasok száma, és családok kerülnek napról-napra egyre kilátástalanabb helyzetbe. Ma egy átlagos szegény havi 66 ezer forintból él, 1,2 millió embernek, vagyis az ország több mint tizedének pedig esélye sincs kitörni a relatív szegénységből. Ennél is szomorúbb, hogy az UNICEF adatai szerint hazánkban mintegy 50 ezer gyermek tartósan, 200 ezer gyermek pedig időszakosan éhezik, miközben Orbán szegényügyi megbízottja, Hegedűs Zsuzsa pezsgőkre és luxuskozmetikumokra verte el a rábízott közpénzt, a kormány pedig egyre-másra vonja meg az állami támogatást olyan hátrányos helyzetű és szegény gyerekek oktatásával foglalkozó szervezetektől, mint Iványi Gáborék közössége.

8️⃣ „Az Orbán-kormány védi a nemzeti vagyont.” – A közpénzmilliárdok vadászati világkiállításra, Matolcsy-szobrokra, a Pénzügyminisztérium költöztetésére, stadionokra, lószoláriumra és gyepnapoztatóra való értelmetlen elszórása mellett Orbánék a nemzeti vagyonnal is nagyvonalúan bánnak: miközben csak az elmúlt egy évben a Vagyonkezelő több százmilliárdnyi állami vagyont adott át olyan fideszes káderekkel kitömött alapítványoknak, mint például a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, és miközben ugyanilyen értékben kerültek ki Mol és Richter részvények az állami szervek fennhatósága alól, Máger Andrea miniszter az állami vagyon maradékának hatékonyabb ellopása érdekében törvényjavaslatot adott be egy állami maradványvagyon-hasznosító részvénytársaság létrehozására.

9️⃣ „Az Orbán-kormány nem engedi be a migránsokat.” – A Rogán propagandaminiszter által 2012-ben indított letelepedési kötvényprogrammal Orbánék csak 2019-ig mintegy 30 ezer külföldit telepítettek be az országba mindenféle ellenőrzés nélkül úgy, hogy a gyanú szerint egyrészt a programon Fidesz-közeli offshore-cégek gazdagodtak, másrészt a lejáró kötvények után tavaly decemberben mintegy 120 milliárd forintot fizettek ki közpénzből a bevándorlóknak. Mindeközben olyan, hazájukban jogerősen elítélt bűnözőket bújtatnak az országban, mint a volt macedón miniszterelnök, Nikola Gruevszki.

🔟 „De legalább tudnak kormányozni.” – 30 ezer magyar halt meg a koronavírus-járvány következtében, amivel hazánk a népességarányos halálozást tekintve világelső.