Az előválasztás lebonyolításáért felelős Országos Előválasztási Bizottság hónapokon át tartó előkészítés és egyeztetések után véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat. Az Országos Előválasztási Iroda mind a 106 választókerület sátorhelyszíneit nyilvánosan hozzáférhetővé tette az előválasztás hivatalos honlapján, a https://elovalasztas2021.hu/szavazopontok/ címen.

Az előválasztáson kétféle sátortípust fognak az ellenzéki pártok működtetni. A kilenc napon át ugyanott, jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó szavazó helyszínek az úgynevezett fix sátrak. Ezek jellemzően a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain fognak állni. A fix sátrakon felül, választókerületenként változó mennyiségben mozgó sátrak is körbejárják majd a körzeteket. A mozgó sátrak nyitvatartása változó, általában kisebb településeken, vagy időszakosan nagyobb gyalogos forgalmú helyeken (pl. piacok) fordulnak meg.

775 településen lesz lehetőség személyesen szavazni. A sátorhelyszíneket az OEVB gazdaság- és népességföldrajzi mutatók alapján jelölte ki, melyet az ellenzéki pártok és politikusok beágyazottsága is befolyásolt. A sátrakban versengő jelöltek aktivistái, illetve civil szavazóbiztosok segítik a választókat és felügyelik a választás tisztaságát. A nyilvánosságra hozott sátorhelyszínek esetében a járványhelyzetre és a nem várt eseményekre tekintettel az OEVB fenntartja a változtatás jogát.