Képviselői Napló – Varju László


Kedves Barátom!

Mostantól Képviselői Naplóm formájában szeretnélek személyesen is havonta tájékoztatni a munkásságomat érintő hírekről, eseményekről országos és újpesti    ügyekben egyaránt, így kérlek fogadd szeretettel az első beszámolómat.

Bizonyára már hallottál róla, hogy létrejött egy vizsgálóbizottság Újpesten, amire azért volt szükség, mert Wintermantel Zsolt, korábbi fideszes polgármester 2018. januárjában tanácsadási szerződést kötött az XLS Consulting Kft.-vel a kerület a kerület szabad pénzeszközeinek állampapírban történő befektetésére vonatkozóan, azonban a cég a szerződés fennállásának jelentős része alatt nem rendelkezett az ilyen tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel, így előzetes számítások szerint az előző városvezetés 133 millió forinttal rövidítette meg Kerületünket. Erről részletesebben olvashattok az Újpesti Napló legújabb számában:

Az Újpesti Napló – legfrissebb száma

 


 

 

 

 

 

 

 

Százezrek fognak többet fizetni a hitelmoratórium után! Felháborító, hogy a kormány képes volt az adófizetők arcába hazudni, amikor azt ígérte, hogy egyik adós sem fog többet fizetni a hitelmoratórium lejárta után. Egy friss kutatás szerint százezrek fognak rosszabb helyzetbe kerülni Orbánék hibája miatt, mint most!

Sajtótájékoztató videója

 


 

 

 

 

 

 

 

Ma többszázezer olyan magyar munkanélküli van, akiknek a kormány egy forinttal sem segít, mert már nincsenek benne az adatbázisban. Többek között emiatt, de sok más gazdasági kérdés miatt is kíváncsian várom, hogy a Miniszter Úr miként számol majd be az elmúlt évi eredményekről a Költségvetési Bizottság ülésén. Álláspontom szerint az lenne a minimum a kormánytól, hogy a munkakereséshez rendelkezésre álló időt 3 hónapról 6 hónapra felemelné.

 

Az Egyenes Beszéd vendége Varju László országgyűlési képviselő