Barátaim!

Mint bizonyára ti is érzitek az elégtelen kormányzati járványkezelés sajnos újra késében van és a helyzet egyre romlik. Ennek következményeként újabb járványügyi szigorítások kerültek bevezetésre. Én továbbra is arra kérlek Benneteket, hogy tartsátok be a korlátozásokat, ezzel óvva magatokat, családtagjaitokat és barátaitokat.

Előző héten parlamenti felszólalásomban egy nekem címzett levelet ismertettem, melyben egy, az egészségügyben dolgozó az új munkaügyi szabályok okozta következményeket osztotta meg velünk. A leírás hitelességét támasztja sajnos alá, hogy ezekben a napokban 5500 dolgozó hagyta el az egészségügyet válsághelyzetben a kormány érthetetlen jogviszony módosítás kezdeményezése után. A felszólalásomat teljes egészében megtekinthetitek a Facebook oldalamon.

Az Országházban és az ATV Egyenes beszéd című műsorában is arról beszéltem, hogy a kormány bizonyíthatóan nem hívta le az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott és biztosított vakcina mennyiséget, noha arra lehetősége lett volna, inkább a drágább és kockázatosabb kínai oltóanyagra alapoz. Ismét fontos kijelentenem, hogy mi, az ellenzék és benne a Demokratikus Koalíció oltáspártiak vagyunk, csupán annyit várunk el a kormánytól, hogy az Európai   Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat használjon az oltásunkkor. Rónai Egonnal arról is beszéltünk, hogy mi állhat a kormány döntésének hátterében. Politikai okok, esetleg a Kínához fűződő gazdasági érdekek? A választ a Kedves Olvasóra bízom.

A Költségvetési Bizottság elnökeként állandó feladatom az ország gazdasági állapotának figyelemmel kísérése. Éppen szúrt szemet a NAV „kerekítése” a gépjárműadó esetében, ami véleményem szerint nemes egyszerűséggel bújtatott adóemelésnek minősül. Nyilván senki sem hiheti el, hogy az a Fidesz, amely máskor törvényjavaslatot nyújt be, tárgyal, majd megszavaz, elfogad és érvényesít egyetlen nap leforgása alatt, most ne tudta volna módosítani az autósokat hátrányosan érintő, pofátlan kerekítést előíró törvényt. Dehogynem tudta volna. Csak nem akarta, mert így véletlennek, törvényalkotási hibának, szerencsétlenségnek állíthatja be a válság kellős közepén végrehajtott adóemelést.

Összességében elmondható, hogy a pánikkormány az elmúlt két hétben sajnos az eddigieknél is súlyosabb hibákat vétett, gondoljunk csak az imént említett vakcinarendelésre, vagy a beharangozott, de végül elmaradó tömeges oltásra. Erről is beszéltünk a covid-válság következményeként kialakult egészségügyi és gazdasági helyzetet elemző parlamenti vizsgálóbizottságban, ahova meghívott volt Orbán Viktor miniszterelnök is.

Barátiam, két hét múlva újra jelentkezem, addig is vigyázzatok Magatokra, vigyázzatok Egymásra!