Hazudik a Miniszterelnöki Kabinetiroda – Így ismerte el Hegedűs Zsuzsa már a bíróságon, hogy magára költötte a közpénzt

Pénteken a DK sajtótájékoztató keretében számolt be arról, hogy Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor szegényügyi tanácsadója botrányos összegeket költött több tízezer forintos olasz borokra és francia pezsgőkre. A Miniszterelnöki Kabinetiroda erre úgy reagált, hogy a DK által nyilvánosságra hozott tételek vendéglátási és ajándékozási célokat szolgáltak. A magyarázat különösen érdekes annak fényében, hogy Hegedűs Zsuzsa lényegében már a bíróságon elismerte, hogy a megvásárolt tételek személyesen neki kellettek. A Kúria ítéletének szövegében szó szerint szerepel, hogy Hegedűs Zsuzsa többek között azért nem akarta kiadni a számlákat, mert “azokból következtetést lehet levonni étkezési, fogyasztási szokásaira”. Mi levontuk a következtetést: Hegedűs Zsuzsa “fogyasztási szokásai” leginkább abból álltak, hogy elborozta és elpezsgőzte az éhező gyermekeknek szánt közpénzt.

A Demokratikus Koalíció szerint szánalmas és szomorú, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda egy olyan tanácsadó védelmében hazudozik, aki milliós állami fizetése mellett is éhező gyermekek pénzéből él fényűző luxuséletet. Ezek szerint Orbán Viktor szerint is helyes és védelmezendő ez az aljasság. A DK figyelmezteti Orbán Viktort és kabinetirodáját: van még ott, ahonnan ez jött, az ügyben újabb számlákat fogunk nyilvánosságra hozni.