Elkészült a DK klímatörvénye, amellyel létre fogjuk hozni a Környezetvédelmi és Klímaügyi Minisztériumot

Elkészült a DK klímatörvénye, amellyel létre fogjuk hozni a Környezetvédelmi és Klímaügyi Minisztériumot 

 

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: mára teljesen világos, hogy a következő évek és évtizedek egyik legnagyobb kihívása az emberiség előtt a klímavédelem ügye.

hogy az utolsó pillanatban vagyunk, ma már nem pesszimista jóslat, hanem a világ legjobb tudósainak közös álláspontja, egy vitathatatlan tény. És amíg a világ többi országa ezt nagyon helyesen egyre nagyobb súllyal kezelte az elmúlt években, addig az Orbán-kormány ebben is elindult visszafelé. Leépítették a természet- és környezetvédelmet, adóztatni kezdték a megújuló energiát, és a mai napig tömeges fakivágásokkal és rendszeres természetkárosítással teszik tönkre a következő generációk jövőjét.” – foglalta össze a politikus. Hangsúlyozta, mint sok mindenben, ebben is akkor lesz csak változás, ha jövő tavasszal leváltjuk ezt a kormányt, és elkezdjük azt a munkát, amelyet a kormány nem végzett el. 

„Én készen állok erre. A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként szeretném bejelenteni, hogy elkészült a DK klímatörvénye, amely egy sor fontos intézkedéssel fogja felvenni a harcot a klímaváltozással.” – mondta a DK miniszterelnök-jelöltje.

Dobrev Klára közölte, ezzel a törvénnyel a kormányváltás után létre fogják hozni az önálló Környezetvédelmi és Klímaügyi Minisztériumot, az Európai Unióval együttműködve csökkenteni fogják a károsanyag-kibocsájtásunkat.

„Ezen kívül növelni fogjuk a megújuló energiák arányát és az energiahatékonyságot, részben állami támogatásokkal, részben a kirívóan környezetszennyező energiatermelés adóztatásával, az úgynevezett ökoadóval, az iskolákban oktatni fogjuk a klímatudatosságot és a környezetvédelmet és végül, de nem utolsó sorban meg fogjuk védeni a Fidesz által lebetonozni és letérkövezni szándékozott természeti kincseinket is.” – sorolta a DK-s politikus. Kiemelte, mindezt a koalíciós partnerekkel, a klímavédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel, az önkormányzatokkal, és a Magyar Tudományos Akadémiával szorosan együttműködve fogják végrehajtani a klímatörvény alapján.

Dobrev úgy fogalmazott, ma már talán senkinek nem kell azt bizonygatni, hogy a klímakatasztrófa nem valami távoli rémkép és riogatás, hanem egyre inkább a mindennapjaink része.

„Minden nyáron egyre több és egyre forróbb hőhullámokkal szembesülünk, egyre több a komoly károkat okozó természeti katasztrófa az országban; viharok és áradások, de egyre több területen alakul ki szárazság és vízhiány is, ami nem csak a természeti kincseinket, hanem a mezőgazdaságot is veszélyezteti. Nem volt kérdés, hogy szükség van végre egy klímatörvényre, amely alapján felvehetjük a harcot.” – magyarázta a DK miniszterelnök-jelöltje. 

A hozzászólások lezárásra kerültek.