A Fidesz pontosan tudja, hogy komoly zakót fog kapni Budapesten a jövő évi önkormányzati választáson, ezért azzal bízta meg szélsőjobboldali szatellitpártját, hogy nyújtson be egy zakócsökkentő javaslatot, amely legalább látványban kisebbé teheti a Fidesz és az ellenzék közötti különbséget. Ez számunkra elfogadhatatlan: egy választás szabályain – legalábbis demokráciákban – akkor szokás változtatni, ha a versengő felek egyetértenek abban, hogy az a szabály nem jó, nem pedig akkor, amikor az egyik fél kisebbíteni szeretné borítékolható vereségét. Ehhez a benyújtott javaslat választástechnikai tartalmától függetlenül is tartjuk magunkat.

A Demokratikus Koalíció képviselői ezért nem fogják támogatni a Fidesz budapesti zakócsökkentő javaslatát! Felkészültünk arra, hogy bármilyen választási szabályok alapján megverjük a Fideszt, ha kell, akkor Budapesten közös ellenzéki listával és közös főpolgármester- és polgármesterjelöltekkel. Ez bizony zakó lesz és kitűnően fog állni Orbán Viktornak.