A DK kezdeményezi a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását – Miért éppen Orbán Viktor fia volt a “legalkalmasabb” arra, hogy közpénzen tanuljon a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián?

 

A Népszava hétfőn írta meg, hogy három magyar tanulhat közpénzen a brit katonai elit akadémián, a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián. Az ügyben már írásbeli kérdést is beadtam arról, hogy kik a szerencsések, de az igazság már a kormány titkolózó válasza előtt megtalált. A Telex.hu kiderítette, hogy az egyik “szerencsés” éppen a miniszterelnök fia.

A Demokratikus Koalíció tudni akarja, hogy miért éppen Orbán Viktor fia volt a “legalkalmasabb” arra, hogy közpénzen tanuljon a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián? Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának tagjaként kezdeményezem, hogy hívják össze a bizottságot, és hallgassuk meg Benkő Tibor honvédelmi minisztert, Orbán Viktor miniszterelnököt, illetve a három kiválasztottat, köztük a miniszterelnök fiát. Magyarázatot követelünk, hogyan állt immáron újabb Orbán-gyerek “saját lábra”, és miként érdemelte ki, hogy a magyar adófizetők pénzén járjon egy, a magyarok számára megfizethetetlen elit akadémiára.